Jelentkezz most

 
 
 
 

Várandóssággal összefüggő problémák

 

Szülés

 

Baba állapota

 

Szoptatás

 

További kérdések

 

Verification

Következő

A szülők igényei

Együtt aludni úgy jó, ha a család minden tagja örömét leli benne. Kipihenten ébrednek, kölcsönösen feltöltődnek a szoros testi és lelki kapcsolattól, egymásra hangolódnak és még talán azt a szeretetet is ki tudják mutatni egymás felé, amire napközben nincsen idő, különösen, ha valamelyik szülő, gyakran az apa, még a gyerekek ébredése előtt elmegy és csak lefektetésük után ér haza.

A félelem felmerülhet, hogy a gyermekkel való együttalvás tönkreteszi a pár szexuális életét. Azok a párok azonban, akik az együttalvás mellett döntenek és egyébként a párkapcsolat nem küzd megoldandó konfliktusokkal és nem „elválasztónak használják” a gyermeket, hamar találnak megoldásokat. Vannak, akiket nem zavar, hogy gyermekük ott alszik, míg ők szeretkeznek. Mások felfedezik a lakás egyéb intim helyeit, egyre több változatosságot teremtve az együttlétekben és van, aki az alvó gyereket viszi másik szobába. Fontos, hogy a növekvő gyermek megtapasztalja, hogy bár szülei elérhetőek, amikor csak szüksége van rájuk, de magánéletük is van, amikor anya és apa kettesben akar maradni.

Van olyan édesanya is, aki úgy érzi, hogy az egész napos elhivatott, odaadó gondoskodás után, amikor kizárólag a gyermekeire koncentrált, az éjszakát szeretné egyedül illetve csak párjával tölteni, mert csak így ápolhatják párkapcsolatukat. Nem önző ez a nézet sem, hiszen ebben az esetben is a kiegyensúlyozott párkapcsolat és családi légkör iránti igény a meghatározó, mely a gyermekeknek is fontos.

Van úgy, hogy a pár tagjai között nincs egyetértés az alvást illetően. Az édesapák általában mélyebben alszanak, mert a kicsit az anya táplálja, az ő alvásmintázata hangolódik jobban össze a csecsemővel, ezért nagyobb a valószínűsége, hogy az apa mély álmából ébred, ami nagyon kellemetlen lehet. Ezen segíthet, ha az anya gyorsan reagál a kicsi jelzéseire, megelőzve a hosszas éjszakai sírást, vagy ha nem kettejük között alszik a csecsemő, hanem az anya oldalán.